Köszöntő

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete és minden lakosa nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt településünk honlapján.


TOVÁBB




Juhász Károly


                       


JUHÁSZ KÁROLY
 (Debrecen 1909.03.21-1979.03.07. Siófok)

Balmazújvároson nevelkedett, egyszerű család legidősebb gyermekeként. Apja korán elhagyta a családot.
10 évesen a Debreceni Református Kollégium diákja lett, majd ugyanitt a Tanítóképzőben kántortanítói oklevelet szerez.
1953-ban – Borsos László pályatársával együtt – az Egri Tanárképzőn tanári diplomát
szerez.
1930-ban, pályázat útján elnyerte a nagyrábéi kántortanítói állást. Megkapta a községháza melletti tanítói lakást, ahová elhozta édesanyját és 4 testvérét. Gondoskodott róluk. Beleszeretett Vitéz Imre Lajos leányába, Imre Kornéliába, akivel 1937-ben házasságot kötöttek. 1938-ban megszületett Lívia leányuk, majd 1941-ben Károly fiuk.


1940-ben főhadnagyként vonul be katonának. Erdélybe Maroshévízre. 1945-ben fogságba esett, Szovjetúnióba, Szuhomiba (Kaukázus) hurcolták, ahol német-orosz tolmácsként 4 évet töltött. 1952-ben született meg 3. gyermeke Ildikó. A hadifogságban eltöltött évek után különösen bekapcsolódott Nagyrábé életébe, iskolaigazgató lett.
A család eltartása érdekében  könyvelést vállalt, földet művelt.
Szerette, tisztelte Nagyrábé minden polgárát. A maga csendességében, ott legbelül a szíve mélyén, élete végéig őrizte ezt az őszinte, tiszta szeretetet.


1956-ban, a népgyűlésen így szóltak hozzá: „Tanító úr, maga menjen innen.” A felszólítás és Nagyrábéhoz fűződő őszinte kötődése, érzelmei közötti ellentmondás érlelhették a gondolatot benne, hogy 1959-ben családjával végleg elhagyta Nagyrábét….


A Somogy megyei Tabra került „népgazdasági érdekből”, a 120 tanerőt foglalkozató, 1000 tanulót nevelő körzeti általános iskola élére, igazgatónak. Tanított az ipari iskolában is.


A tabi évek:
Felpezsdítették, felvirágoztatták leányával Líviával, vejével Imrével, fiával Károllyal Tab kulturális-és sportéletét. Átörökítette „Somogyországba” a rábéi néptanítói szellemiséget. Tabon is tisztelet, megbecsülés, szeretet övezte. 1970-ben nyugdíjba vonult, de haláláig helyettesítést vállalt a Tab és környéki általános iskolákban. Hívták.


Egy emberöltőn keresztül a csendes szerénység, a szorgalom, a munka, a család, a gyermekek szeretete jellemezte.
1979. márciusában, temetése napján megkondult a rábéi református templom harangja. Búcsúztatta, méltón, Nagyrábé egykori kántortanítóját.


                                                                        Juhász Lívia
                                                                  dr. Juhász Károly
                                                                        Juhász Ildikó